Life In Motion

Mese a testvéri szeretetről – vigyázat, könny-csalogató!

Böngészés közben, a Bored Pandán leltem rá egy nagyon szép, szívszorító történetre ami bevallom, még az én kemény – anyai – lelkemet sem hagyta hidegen. Igen, könnyeket csalt a szemembe és el is indított bennem valamit, amit nem szeretnék elnyomni magamban, szóval írok róla. Christina egy 7 gyermekes anyuka Hamiltonból, Ohioból. Foglalkozását tekintve fotós és… Tovább »

Az Airbnb legtutibb egyéjszakás szállásai

Sokszor szoktam gondolkodni, mit csinálnék, ha megnyerném a lottót. Ti is, ugye? 🙂 Persze ehhez nem ártana néha játszani is, ennek hiányában viszonylag kevés esély van a befutó szelvényre. Csak hát, az van, hogy nem nagyon hiszek a szerencsémben. Inkább az a fajta vagyok, aki megcsinálja magának a szerencséjét. Kerülőúton, a bogáncsoson át. 🙂 Félretéve… Tovább »

Houtouwan lakója jöjjön veled szembe sötétedéskor! – avagy Elhagyatottak, I. rész

Egy nagyon érdekes helyről írok ma: Houtouwan-ról (tudom-tudom, egészségemre – fogggalmam nincs, hogy kell ezt ejteni 🙂 ). Egy ismerősöm tett róla ki képet Facebookra, és ez az egy kép annyira megkapó volt, hogy ráugrottam a témára. 🙂 Utánanézve egyébként láttam, hogy megjelent egy-két cikk ezzel kapcsolatban, de én mindenképpen beveszem ezt is a bakancslistás… Tovább »

5+1 klasszikus, melyek ismeretét filmeknek köszönheted

Mostanában kaptam rá a klasszikus zene élvezetére. Ennek több oka is van: az egyik az, hogy azt hiszem végre megérett rá a lelkem és elértem azt az életkort, amikor tágabb körben tudok értékelni dolgokat. A másik, hogy pár hete erősen kezd megfogyatkozni az alvással és pihenéssel töltött óráim száma. Ezt azzal próbálom orvosolni – magamnál… Tovább »

Bár lehetnék többször menyasszony! – Szokatlan esküvői fotós helyszínek

Fejben már többször sikerült megterveznem az esküvőmet elvégre eljegyzett menyasszony vagyok, vagy mifene. Illik ezt a napot úgy szervezni, hogy az ember egyik legemlékezetesebb napja legyen, ha nem a legemlékezetesebb. Szerintem ezt leginkább a fotózással biztosíthatja be az ember, mivel az ifjú pár a többire úgysem emlékszik majd tekintve, hogy vagy fel-alá rohangálnak az egyes… Tovább »

A svéd csodabogár: Alexander Jansson

Volt egyszer egy történet, mely Máltán kezdődött. Egy japán hippi szusizójában, ahol összehozott a sors lengyel, svéd és máltai kollégákkal – a japán hippiken és a magyarokon kívül, természetesen. Itt építettem újra önmagam, az önbizalmam, az életem, a jövőm. Itt kötöttem barátságokat olyan emberekkel, akik nélkül ma nem lehetnék az új Vica. Itt nyíltam meg… Tovább »

Marlera, Verudica, Crna Punta – A legmenőbb világítótornyok, ahol megszállhatunk!

Isztria eddig nem tartozott a kedvenc nyaralóhelyeim közé. Hangsúlyozom, EDDIG. Egyszer voltam Horvátországban, de valahogy nem ragadott meg sem a tengerpartja (valószínűleg a főként kavicsos partok és a rengeteg tengeri sün miatt), sem a légkör. Hozzáteszem, Horvátország leginkább a kirándulók, kempingezők és a búvárok mekkája – ezek közül én semelyiknek nem vagyok nagy bolondja. Pár… Tovább »

A szív(ek) – és az álmok – hídjai

Ma valahogy fogékonyabb vagyok a szépségre mint általában, biztos azért vagyok ilyen szentimentális hangulatban. 🙂 Emlékeztek még A szív hídjai című filmre? Meryl Streep és Clint Eastwood zseniális szereplésével készült el a film 1996-ban. Clint Eastwood rendezői munkája biztosította a száz százalékos sikert, a filmet és Meryl Streep-et külön-külön is Golden Globe-ra jelölték. A film… Tovább »

Egy hely a szívünkben II. – A Holland Velence

Korábban volt egy blogbejegyzésem, melyet itt olvashatsz vissza, ha van kedved. Ebben a posztban írtam arról, hogy mindenkinek van egy hely a szívében, mely különleges dolgoknak, embereknek, emlékeknek – gyakorlatilag bárminek, mi kedves számunkra – van “elkülönítve”. Számomra ezek között a kedves dolgok (helyszín, emlék, hozzá kötődő emberek) ott van Tata is. Most ez a… Tovább »

Menj Te is telelni! – Vár a Balaton és a Hotel Mala Garden****Superior

Kérem szépen, ez itt nem a reklám helye. Nem kértek rá, hogy ajnározzak és nem kapok érte kitüntetést sem. Viszont, van ami igenis érdemel szót, többet is. Sok helyen jártam már Magyarországon wellness szállodákat illetően, de szokták mondani: “mindig van jobb”. Mi azt hiszem, elértük a csúcsot és itt fogjuk abbahagyni a tökéletes pihenőhely keresését…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!